A kezdeményezés baráti, de sajnos sem a kivilágított Budapesttel, sem pedig a szépséggemmel nem tudok a boltban fizetni (még túró rudiért sem! pedig ezek után azt akár ingyenis adhatnák... alanyi jogon, hogy magyar vagyok). Még egy honlapot is készítettek az akciónak Gyere haza! címen. Nem hiszem, hogy perpillanat ez lenne a legfontosabb, tekintve, hogy abból, amit egy ilyen elkészítéséért fizetnek, akár egész kolontári iskolát is építhenének (vagy japánt, hogy aktuálisak legyünk)...
Az pedig, hogy el megyek e, hadd legyen az én döntésem! Nem, sajnos nem látok más kiutat, hamarosan diplomás leszek, és látom, hogy mások, ilyen diplomával hogyan boldogulnak. Nem bírom a légkört, nem bírom a "nyájságot", ami nem igazán változott egy év alatt és nem bírom hogy a szabadságomban korlátozzanak. Igenis értelmiségi nő vagyok/leszek, és nem óhajtok otthon maradni a gyerekkel, sem azért férjhez menni, mert csak a házas felek számítanak családnak, sem 30 évesen szülni, hogy ne kelljen külön adót fizetnem stb. Úgy érzem itt inkább vagyok tenyész marha, mint állampolgár... Majd ha ez megváltozik haza jövök. Addig is, ha le nem zárják a határokat, én megyek!
Pá Aranyom!
Ui: A 3. pontot pedig minden homoszexuális barátom nevében kikérem! Undorító és rasszista megfogalmazás! (kortársaktól, nem begyöpösödött politikusoktól!----IJESZTŐŐŐŐ!)
A 10 pont:
10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa.
Ez még európai uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.
Ez még európai uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.
9. A „magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az
„amerikai álom” korszaka véget ért. Az Egyesült Államokban és
Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek
sikerül betörnie a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet
saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más
lehetőséged, mint multiknál elhelyezkedni.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra,
hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...
7. Budapest - multikultibb, mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugati országok szokásai, ételei (miegymás)
kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.
6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket.
A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.
5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé.
Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.
4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval
...és egy kancsó egri bikavérrel.
3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele.
Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.
2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a gyes. Az Egyesült Államokban pár hét...
és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.
1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel, amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel,
amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot.
amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot.