Gondolkodtam

Merem azt hinni, hogy az ember fontos dolgot akar a következő generációkra hagyni. Hogy hasznosnak szeretné érezni magát. Mikor erről elmélkedem kénytelen vagyok arra is gondolni, hogy vajon Én majd az emberek számára hasznos dolgot fogok e csinálni... Most nem a Freudi-Darwini értelemben vett dolgokra értem, tehát nem a házasságra és gyerekszülésre, gyereknevelésre (ezek önmagukban is hasznos dolgok... talán ezért van az, hogy sok nő nem vágyik az "önmegvalósításra" lásd: hogy visszamenjen dolgozni szülés után... hiszen az ő önmegvalósítása éppen egy rózsaszín elefántot nyálaz össze a pelenkázóasztalon).
Csinálom a design blogom, készülök a művészettörténet vizsgáimra... de ez tényleg Hasznos?? Ez volt a gondom a stylistkodással is, hogy valahogy azt éreztem: ha valakinek segítség kell öltözködés terén, az majd felmegy szépen a netre, rákeres divat blogokra, vagy a style.com-ra és majd kiválasztja magának a megfelelő öltözetet. Mikor a blogomhoz keresek képeket olyan sok amatőr "lakberendezési" site-ot találok, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni... legalábbis cyber Dunát biztosan! Tényleg fontos az, hogy ember otthonát egy lakberendező csinálja meg? Senkit nem akarok megbántani, de biztos vagyok benne, hogy már sokakban felmerült, pl akik kommunikáció szakot végeznek, esztétikát vagy tényleg stylistként képzelik el az életüket!
Már mindenki az "Új Korról" beszél, amikor az emberek praktikusak lesznek, lokálisan gondolkodnak és a citromsárga lesz az új rózsaszín... a földműveseké lesz a hatalom meg azé, akinek vize van... Fontos e ilyen időkben a szépséggel foglalkozni? Hasznos leszek e én, azzal, hogy művészettörténetet tanultam és hogy a design-nal, lakberendezéssel akarok esetleg a későbbiekben foglalkozni? Vajon?
És ha már itt tartunk: a filozófusok minden korban azt mondják, hogy a szépség és a gondolat azért kell, hogy felemelje az embert. De hová? Hová kell felemelni, ha már rátalál a természetre és képes a Világmindenséggel együtt működni... és nem utolsó sorban az embertársait megbecsülni.
Vágyunk-e még a "felemelkedésre"?

Cím nélkül

Annyira dühös vagyok és kiábrándult, hogy már címet sem bírok adni ennek a bejegyzésnek. Az a lényeg, hogy gyakorlatilag handicap-esnek számítok itthon, mert olyan baromira Nyugat-európai akarok lenni, ahogy elméletben mindenki, ugye?! Egyfolytában sír a magyar, hogy hol a kultúra meg az ilyen-olyan eszmék, amik felemelnék majd ezt a szerencsétlen nemzetet?! Megmondom hol: a béka valaga alatt 10 méterrel!

Hogy mi történt? Sok minden! Kezdeném azzal a megállapítással, hogy NEM ÉN VAGYOK A VÖRÖS KERESZT kérem szépen! Múltkor állok a Nyugatiban a kasszánál, hogy jegyet vegyek, erre odajön 1 pasi, hogy ő így nagyon meg úgy nagyon sajnálja, de adjak már neki 300 forintot, hogy jegyet vehessen magának... Persze, meg adok még egy 10.000-st is, hogy karácsonyra tudjon valami szépet venni az asszonynak, nem? Ilyenkor már nem mondok semmit, de minden az arcomra van írva és elbőgném magam, hogy milyenek az emberek! Mint ma, mikor jöttem haza holland óráról, és az utcánkban megállít egy férfi, az se nézett ki csövinek csak nagyon kétségbe esettnek, megszólított, megálltam, mondja, hogy neki egy nagyon égő kérdése lenne, hogy otthon hagyta a mobiltelefonját és nem tudnék e neki 70 forintot adni utcai telefonra?! Persze kb gyújtani lehetett volna a boros lehetét, nem vagyok hülye, nyílván nem telefonálásra kellett volna neki...
Az a helyzet, hogy ezek az emberek elérték nálam azt, hogy mostmár annak sem fogok megállni, aki tényleg utcát keres, mert eltévedt, ugyanis 10-ből 9-en úgyis a pénzemet akarják. Ez Balkán, emberek! Hogy lehetünk EU tagok?

Ennyit a csórókáimról! Tehát NEM fogok mostmár senkinek sem megállni az utcán!
A másik ami mélyésgesen felháborít, ez a nyavajgás, hogy hogy viselkednek a magyarok! Emberek! Nem kell udvarisnak lenni, mert úgyis tojnak a fejedre! Tökéletes példa: H&M-ben voltam épp, és fel akartam próbálni egy ruhát. Tele voltak a próbafülkék, ugye miért?! Két barátnő egymással szembeni öltözőkben (én mindig egy fülkébe megyek a barátnőimmel, pont ezért!) és így átjárkálnak egymáshoz dumálgatni... tényleg, már fel sem háborodok, mindennapi bunkó-magyar eset!
Jön egy póklábú szőke (eleve nem bírom ezt a fajtát), persze ő se talál öltözőt, de lám: úgy tűnik az egyikből készülődnek kifelé! Erre Pókláb-bitch mit csinál? Beveszi magát a fülkébe, úgyhogy 1: látta, hogy én már ott állok 2: láttam, hogy ő tuti utánam jött! És itt már nem bírtam és nagyon kultúráltan közöltem vele, hogy: Ne haragudj, de láthattad, hogy én itt várok! Erre mit csinál?! POFÁKAT VÁG! POFÁT! ÚÚÚÚÚRIIISTEEEEEN HOGY ÜTNÉM AZ ILYET! Angyalkáim: Ne vágjatok pofákat, mondjátok ha problémátok van,jó?!
Erre, na nem azért, hogy példálózzak, de azért mégis, mikor a kasszánál álltunk sorba és megnyitottak a másikat is, nem odarontottam, hanem szóltam az előttem várakozónak, aki már (logikusan) régebben állt sorba, mint én, hogy: most szólt a hölgy, hogy lehet menni a másikhoz is! Meglepődött, de láthatóan jól esett neki... ugyanis, kedves mindenki, EZ a nyugat-európai viselkedés kultúra...
Nagyon kérlek tehát, hogy ne nyavajogj, hanem csinálj valamit!
KÖSZÖNÖM! :)

ui: Egyébként Mindenkit mélységesen becsülök, akinek megfelel itthon és bír is itthon élni. Én nem tudok! Ezért szépen el is húzok nyáron! Pápá!